10 éves a kormányzás

szuverenitás

Vissza a kezdőlapra
2020. június 4.

Trianon 100 - Mi maradunk

Trianonban az ország, pontosabban a Magyar Királyság egyetlen tollvonással elvesztette területének több mint kétharmadát, lakosságának több mint felét, közel hárommillió magyar került új, nem egy esetben addig nem is létező állam fennhatósága alá.

Elolvasom
2019. augusztus 19.

Orbán Viktor és Angela Merkel Sopronban emlékezik meg a Páneurópai Piknikről

A világtörténelmi jelentőségű esemény 30. évfordulóján mindkét kormányfő beszédet mondott a Hűség Városában.

Elolvasom
2017. december 5.

Minden korábbi rekordot megdönt a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció

Több, mint 2,3 millióan vettek részt a kormány által kezdeményezett állampolgári párbeszédben.

Elolvasom
2016. október 2.

Több, mint 3,3 millióan a betelepítés ellen

2016. október 2-án ugyan a népszavazás érvénytelenül zárult, de a kormány a 3,3 millió feletti "nem" szavazatot magára nézve kötelezőnek ismerte el.

Elolvasom
2014. július 25.

Világhírre tesz szert Orbán tusnádfürdői beszéde

Miután a miniszterelnök szembement a liberális állam kizárólagosságának gondolatával, világszerte viták indultak a nemzetállamok jövőjével kapcsolatos elképzeléseiről.

Elolvasom
2013. március 4.

Matolcsy György lett az MNB elnöke

Az új jegybanki vezetés hivatalba lépésével új jegybanki politika vette kezdetét a monetáris politikában, ami egyben új korszakot jelentett Magyarországon a fiskális és a monetáris politika együttműködésében is.

Elolvasom
2013. augusztus 12.

A kormány visszafizette az IMF-hitelt

A 2008 őszén még Gyurcsány Ferencék által felvett IMF-hitel visszafizetése érdemben növelte Magyarország gazdasági szuverenitását.

Elolvasom
2012. december 6.

Bejelentik a rezsicsökkentést

Lázár János 2012. december 6-án egy teljesen újszerű, innovatív megoldást jelentett be: a rezsicsökkentést.

Elolvasom
2010. május 14.

Megalakult a 2010-14-es Országgyűlés

A 2010 áprilisában lezajlott választásokat követően először ült össze az új parlament.

Elolvasom
2012. augusztus 25.

Orbán Viktor a kőszegi Tranzit-fesztiválon újabb adócsökkentéseket jelent be

A miniszterelnök a "Fesztivál a határon" nevű rendezvényen beszélt az E.ON. felvásárlásáról is.

Elolvasom
2010. június 8.

29 pontos gazdaságvédelmi akciótervet jelent be a kormányfő

Már a kormány megalakulását követő két héten belül markáns és innovatív gazdasági átszervezéseket javasolt Orbán Viktor.

Elolvasom
2011. április 25.

Schmitt Pál aláírja az Alaptörvényt

Az 1989-ben átmeneti alkuk eredményeként, ideiglenes jelleggel létrehozott alkotmány helyett a kétharmados többség új, értéktelített szemléletű Alaptörvényt fogadott el.

Elolvasom
2011. május 25.

A magyar állam visszavásárolja a MOL-részvények egy meghatározó részét

Magyarország visszaszerezte a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól, jelentette be Orbán Viktor kormányfő.

Elolvasom
2020. augusztus 31.

Uniós kormányfők találkozója a Bledi Stratégiai Fórumon

Európa bajban van, mert még mindig nem sikerült meghatároznia új helyét a nemzetközi gazdaságban - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 15. Bledi Stratégiai Fórumon. A rendezvényen a házigazda szlovén kormányfő és Orbán Viktor mellett személyesen vett részt a horvát, a lengyel, a szerb, a lengyel, a bolgár és a cseh miniszterelnök is.

Elolvasom