10 éves a kormányzás

válságkezelés

Vissza a kezdőlapra
2020. március 11.

Koronavírus-járvány – a veszélyhelyzet kihirdetése

Magyarország sok más európai országot megelőzve cselekedett a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Elolvasom
2013. március 4.

Matolcsy György lett az MNB elnöke

Az új jegybanki vezetés hivatalba lépésével új jegybanki politika vette kezdetét a monetáris politikában, ami egyben új korszakot jelentett Magyarországon a fiskális és a monetáris politika együttműködésében is.

Elolvasom
2013. június 9.

Minden idők legnagyobb dunai árvize

Emberélet elvesztése nélkül, példátlan összefogással kezelte az ország azt a válsághelyzetet, amely a dunai árhullám miatt alakult ki.

Elolvasom
2010. október 4.

Vörösiszap-katasztrófa Kolontáron és Devecseren

A tímföldgyártás melléktermékeként keletkező vörösiszap átszakította egy zagytározó gátját, és elárasztatotta a két települést, valamint a közeli Somlóvásárhely egy részét.

Elolvasom
2011. január 6.

2011 első féléve: magyar uniós elnökség

2011. január elsejétől hazánk első ízben látta el az EU Tanácsának soros elnöki feladadait, közmegelégedésre.

Elolvasom
2020. augusztus 31.

Uniós kormányfők találkozója a Bledi Stratégiai Fórumon

Európa bajban van, mert még mindig nem sikerült meghatároznia új helyét a nemzetközi gazdaságban - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 15. Bledi Stratégiai Fórumon. A rendezvényen a házigazda szlovén kormányfő és Orbán Viktor mellett személyesen vett részt a horvát, a lengyel, a szerb, a lengyel, a bolgár és a cseh miniszterelnök is.

Elolvasom